Gyurcsány Ferenc egy ötletes képpel foglalta össze, hogy mennyire furcsának tartja az MDF listáján található neveket. Az egykori miniszterelnök azt mondta: "Mert addig csak az bizonyos, hogy Bokrost, Retkest és Bánk Attilát lehet ugyan egy csomagban árulni, de kötve hiszem, hogy érdemes egy pakkban megvenni".

Miért volt fontos megszólalnia az utóbbi időben igencsak passzív Gyurcsánynak? Mert a volt miniszterelnök pontosan tudja, hogy az MDF szavazatokat vehet el a szocialistáktól, illetve begyűjtheti az SZDSZ-t elhagyó szavazókat. Ezeknek a szavazóknak többsége egyetért Bokros gazdasági programjával, elkötelezett a reformok mellett, sőt egy részük Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnökségével is szimpatizál. Ők pont amiatt pártolhatnak el a szocialistáktól, vagy cserélhetik le az SZDSZ-t az MDF-re, mert a jelenlegi szocialista politikai irány nem elfogadható számukra, illetve nem elégedettek a párt miniszterelnök-jelöltével, Mesterházy Attilával. Ezt a csoportot szólította meg Gyurcsány, figyelmeztetve őket, hogy Bokrossal együtt Retkest és Bánkot is csomagban kapják.

Címkék: mszp mdf gyurcsány ferenc bokros lajos

Share/Bookmark

A bejegyzés trackback címe:

https://kampanyvan.blog.hu/api/trackback/id/tr391720377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.