Ritka, hogy egy kampányban egy ellenzéki párt szakpolitikai konferenciát rendezzen. A Jobbik most megteszi. Témája a sport, amelyhez beszédes címet is találtak a szervezők: Ép testben, ép a nemzet! a címe. Úgy tűnik a radikális párt központi szerepet szán a sportnak programjában, hiszen van a pártnak sportkabinetje is, amely még saját címerrel/logóval is rendelkezik.

A szervezők olyan neves vendégeket is meg tudtak hívni egy kerekasztal beszélgetésre, mint Martinek János, Kű Lajos, illetve ott lesz a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Gömöri Zsolt is. A magyar közéletben sokan elhatárolódnak radikális jobboldali nézetei miatt a Jobbiktól, de úgy tűnik Gömörinek belefér egy ilyen szereplés. Pedig ez a konferencia jól látható kampányesemény, hiszen a szakmai programot Vona Gábor sajtótájékoztatója előzi meg, ahol számíthatunk a párt sporttal, testneveléssel kapcsolatos politikai üzeneteire. A kérdés az, hogy Gömöri milyen minőségében vesz részt a rendezvényen? Magánemberként (ez nem valószínű, hiszen titulusa fel van tüntetve a programban) vagy a magyar paralimpikonok vezetőjeként? Utóbbi esetben kapott felhatalmazást a bizottságtól? Egyeztetett a bizottság szponzoraival, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a szervezet neve összemosódik a Jobbikéval? Úgy gondoljuk sem a Brokernetnek, sem a K&H Banknak, sem az Adidasnak sem egyéb paralimpiai mozgalom támogatónak nem tetszene ez a szereplés. Feltéve, ha tudnak róla ...

Címkék: jobbik

Share/Bookmark

A bejegyzés trackback címe:

https://kampanyvan.blog.hu/api/trackback/id/tr141728231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.02.04. 11:26:27

Ezek szerint a támogatók politikai alapon diszkriminálnak, hogy kivel igen és kivel nem mutatkozhat, találkozhat a támogatott szervezet egyik vezetője?
Ejnye-bejnye...

Ha jobbikos megy számlát nyitni, elutasítják vajon?

Mr.Csopi 2010.02.04. 18:22:01

Vagy, ha adidas cipőben megy valaki régi tv székházat felgyújtani, akkor a cég pereli a jó hírneve rontása miatt az illetőt? :)

majomkutya 2010.02.10. 10:11:01

Jól jelzi ez a post, hogy milyen beteg ebben az országben a közgondolkodás.
A Jobbik egy bejegyzett párt.
A Jobbik megalkotta programját, melynek van sportfejezete.
Külön kitér benne a parasportra is, aminek elkészítéséhez elképzelhetőnek tartom, hogy Gyömöri véleményét is kikérték.
Ezután miért ne mehetne el egy konferenciára, hogy elmondja a véleményét, ismertesse a parasport helyzetét.
Ez alapján a beteg logika alapján fel kellett volna hívnia a brókernetete, hogy merészelheti-e bírálni a kormányt, mikor a szociális minisztérium az aranyérmes és érmes paralimpiai bajnokoknak mindössze új magyarország logóval díszített gumilabdát és hasonló vackokat adott?
HE?