2002 körül a diplomamunkámat a latin amerikai telenovellák hatásáról írtam a nyugdíjas nők életében. Ekkor volt az az időszak, amikor a kertévék főműsoridőben adták az Esmeraldat meg hasonlókat. Résztvevő megfigyelés keretében több délutánt eltöltöttem egy nyugdíjasotthonban és együtt néztem a részeket a kedves, öreg hölgyekkel a TV szobában. A legmegdöbentőbb élmény az volt, hogy mennyire leegyszerűsített a dramaturgiája, történetvezetése ezeknek a telenovelláknak. Mindig volt egy vagy több gonosz, általában egy nő, általában a bájos szegény lány (akiről a végén mindig kiderült, hogy valójában egy gazdag család örököse, csak nem tud róla) szerelmének az anyja. Ő intrikált, próbálta becsapni, tönkretenni a fiatal, naív főhősnőt. Az ármánykodása általában rendkívül átlátszó volt, hogy mindenki megértse. Tévézés közben az idős hölgyek mindig nagyon utálták a főgonoszt, és idegesek voltak, hogy a főhősnő nem lát át a szitán. Elégedetlenségüknek hangot is adtak, illetve próbálták figyelmeztetni a dobozlakókat, hogy vigyázzanak. Úgy kiabalták Esmeraldának, mintha hallaná. Úgy mint a kisgyerekek, amikor Vitéz Lászlónak kiabálnak, hogy jön az ördög a palacsintasütővel.

Erre a hosszú felvezetőre azért volt szükség, hogy érzékeltessem, mi történik az elmúlt két hétben Magyarországon. A Fidesz meg az MSZP nem csinál mást, mint egymást vádolja azzal, hogy a másik tönkre akarja tenni a nyugdíjasokat. Naponta állnak elő újabb és újabb bizonyítékokkal arról, hogy a szocik/fideszesek mit terveltek ki a szépkorúak (Schmuck Andor szavaival) ellen. Áskálódnak a múltban, tekervényes összeesküvéseket szülnek, mint a telenovellák anyósai. A sárdobálásból pedig mit szűrhet le a nyugdíjas célcsoport? Hogy bizony itt valamelyik oldal őt tönkre akarja tenni, vagy esetleg mindkettő? Kinek fog hinni? Hát annak, akivel amúgy is szimpatizál, hiszen egyik sem hitelesebb a másiknál, a bonyolult nyugdíjmodell magyarázatokat pedig esélyük sincs megérteni. Ennek a küzdelemnek itt nem lesz nyertese, sőt elképzelhető, hogy a kevésbé elkötelezett szavazók mindkét oldalt utálni fogják. Az MSZP és a Fidesz politikusainak le kellene tenni a palacsintasütőt, és kiegyezni egy döntetlenben.

Címkék: mszp fidesz nyugdíjasok

Share/Bookmark

A bejegyzés trackback címe:

https://kampanyvan.blog.hu/api/trackback/id/tr261699567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsocaaa 2010.01.25. 10:55:00

Ha nem teszik le a palacsintasütőt és a nyugdíjasok megutálják mind a két oldalt, az csak a Fidesznek jó, csak el kell vinnie a biztos szavazóit...
süti beállítások módosítása