A 2010-es választási kampány egyik legizgalmasabb kérdése az volt, hogy vajon a két esélyes kis párt közül melyiknek sikerül átlépnie az 5 százalékos küszöböt. Az elemzők a kampány kezdetén az MDF-nek erre jóval nagyobb esélyt adtak, de azóta nagyot fordult a világ. Szinte…

Címkék: mdf lmp

Share/Bookmark

Korábban már írtunk arról, hogy az MDF és az LMP is elsősorban a kiábrándult szoclib szavazókat célozza meg. Ennek a következménye volt, hogy a nyilvánosságban a két párt többször egymásnak esett. Az MDF gazdaságpolitikai javaslatai miatt támadta az LMP-t, míg az LMP szociális…

Címkék: mdf lmp

Share/Bookmark

A politikai kommunikációban néha nem az erőfitogtatás, hanem az őszinte segítségkérés a megfelelő eszköz. Erre bizonyíték az MDF akciója, amelynek keretében elismerték: nehezen gyűlik a kopogtatócédula Budapesten. Korábban több magabiztos nyilatkozott hangzott el a Fórum…

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Mentegetőzéssel kell kezdenünk a posztot: már megint a kispártok egyikével foglalkozunk. Úgy tűnik azonban, hogy mind ATL mind BTL fronton itt van a legnagyobb nyüzsgés. Bár az MDF legújabb óriásplakát szériáját látva úgy tűnik, a verseny arról szól, ki tud minél kisebb…

Címkék: design mdf

Share/Bookmark

Azok a fránya elveszett szavazatok. Minden, a parlamenti bejutásért küzdő kis pártnak ez a keresztje. A szavazók ugyanis nem szeretnék, ha szavazatuk nem érne semmit, és hiába zarándokolnának a fülkékhez. A kampány kezdetekor úgy tűnt, most kevésbé lesz hangsúlyos üzenet az…

Címkék: mdf jobbik lmp

Share/Bookmark

Az MDF a nyilvánosságnak, illetve nem a nyilvánosságnak szánt testimony videóin röhög az egész ország. A megszólaló jelöltek ugyanis nem igazán támasztják alá a Magyar Demokrata Fórum központi kampányszlogenjét „Új MDF – A minőség”-et. A párt…

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Aki szeretne meggyőzni bennünket valamiről, annak egyik legfontosabb feladata, hogy elhitesse: azok, akik hozzánk (a célcsoportjához) hasonlítanak, azt gondolják, amit ő. Különösen fontos a hitelesség hangsúlyozása annak, aki ezen a területen szenved hiányt: Hillary Clinton stábja…

Címkék: internet mdf

Share/Bookmark

Az Image Factory folytatja a pártok óriásplakátjainak elemzését. Az LMP hirdetése után az MDF plakátját elemezzük, amely szintén megosztott minket.  „Az MDF választási plakát célját nem értem. Biztosan az én készülékemben van a hiba. Úgy tűnik az MDF profilt…

Címkék: design mdf

Share/Bookmark

Az MDF kampányának középpontjában Bokros Lajos programja áll, amellyel akkor dobhatnak nagyot, ha miniszterelnök-jelöltjük ezt minél többször, és minél nagyobb közönség előtt mondhatja el. A legalkalmasabb helyzet viták sorozata lenne, de erre az outsider Ungár Klárán kívül…

Címkék: mdf bokros lajos tévévita

Share/Bookmark

Felesleges támadási felületeket nyitott a kampányban az elmúlt napokban az MDF. A párttal kapcsolatban eddig is a listára felkerülő/nem kerülő nevekkel való dobálózás kavarta a legnagyobb médiavihart, amelyből kifejezetten rosszul jött ki a párt. Épp elcsitultak valamelyest a…

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Gyurcsány Ferenc egy ötletes képpel foglalta össze, hogy mennyire furcsának tartja az MDF listáján található neveket. Az egykori miniszterelnök azt mondta: "Mert addig csak az bizonyos, hogy Bokrost, Retkest és Bánk Attilát lehet ugyan egy csomagban árulni, de kötve hiszem, hogy…

Címkék: mszp mdf gyurcsány ferenc bokros lajos

Share/Bookmark

Az MDF előállt a vitaanyagával, amely sok érdekes és izgalmas állítást tartalmaz. Külön dicséretes, hogy sok konkrétumot is felsorakoztatnak a szerzők. Ez ritka egy magyar párt programjában. Az anyag nyelvhelyessége azonban szörnyű. Arról nem is beszélve, hogy tele van zavaros,…

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Az MDF önállósodása a polgári szövetségtől, elmozdulása a neokonzervatív gazdaságpolitika irányába, nyíltan felvállalt konfliktusa a Fidesszel, Bokros Lajos szerepvállalása, illetve a megmaradt SZDSZ "bekebelezése" az évek alatt sok meghatározó politikust távozásra…

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Ahogy egy korábbi írásban elemeztük, az LMP és az MDF ugyanazért a szavazóbázisért küzd: a valaha volt SZDSZ szavazókért és az MSZP-ből kiszeretett szoclib értelmiségért. Az LMP-nek elemi érdeke, hogy támadja az MDF-et, míg az MDF számára az a hasznos…

Címkék: mdf lmp

Share/Bookmark

Magyarországon ma több, mint félmillió panellakás van, ha csak egy szavazót számolunk mindegyikhez, már az is be tudna juttatni egy Panel Pártot a parlamentbe. A "panel" identitás persze önmagában nem elég motiváló erő, kivéve akkor, ha az ember úgy érzi, jól…

Címkék: panel fidesz mdf

Share/Bookmark
 2010.01.14.

Felhívott Bokros Lajos

Az MDF nevében Bokros Lajos hívott fel. Pont a 20 percenként járó tömött 6-os villamoson szorongtam, így nem tudtam annyira odafigyelni. Annyit értettem, hogy rossz irányba mennek  a dolgok, de neki meg van a receptje. Kapcsolatba léphettem volna egy operátorral is, hogy adataimat…

Címkék: mdf adatbázis bokros lajos

Share/Bookmark

Ikvai-Szabó Imre, Fodor Gábor, Simó György, Simonyi András. Ezeket a neveket dobta be az MDF a nyilvánosságba, mint potenciális jelöltjeket a fővárosi listán. Az üzenet célcsoportja pedig a korábban SZDSZ vagy Gyurcsány szavazó fővárosi értelmiség, nekik bírnak valódi…

Címkék: szdsz mdf lmp

Share/Bookmark

A Blikk információi szerint az Alterego nevű elsősorban melegek által látogatott klubban tartottak megbeszélést az MDF vezetői, Dávid Ibolya és Herényi Károly. A találkozón részt vett Bánk Attila, sőt állítólag a politikus két fiának tulajdonrésze is van a…

Címkék: mdf dávid ibolya herényi károly

Share/Bookmark

Nem a Bánk Attila féle párt hatalmas szavazótábora, nem a listán a megállapodás miatt az MDF-re szavazók jelentős mennyisége miatt van valamekkora jelentősége egy ilyen megállapodásnak.Sokkal fontosabb egy ilyen megállapodás az egyéni körzetek miatt, ahol egy-egy alkalmas, helyi…

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Az MDF újrapozícionálásának elvárt eredménye az volt, hogy létrejöjjön egy korszerű konzervatív párt, amely leginkább a brit konzervatívok üzenetrendszeréhez áll közel, és központi üzenete a neokonzervatív gazdaságpoltikának a támogatása. Az SZDSZ liberális…

Címkék: szdsz mdf bokros lajos

Share/Bookmark

Nem igazán érthető, hogy Herényi Károly milyen megfontolásból támadta meg Orbán Viktort azzal, hogy a Fidesz elnöke hazaárulást követett el pekingi útján. Herényi a Hírextra értesüléseire hivatkozott, miszerint Orbán Viktor "komoly ajánlattal érkezett Pekingbe". A…

Címkék: mdf herényi károly

Share/Bookmark

Dávid Ibolya kommentálta a Fővárosi Bíróság ítéletét a Class FM ügyében. Az MDF elnöke szerint az ítélet alátámasztja, hogy "jogsértő volt a frekvenciapályázat, melynek eredményeként pártrádiók alakultak". Az elnök szerint az ítélet alátámasztja, hogy a…

Címkék: ortt mdf dávid ibolya

Share/Bookmark

Az MDF szerint a szociális kártya célja, hogy ellenőrizzük, hogy az adófizetők pénzét helyessen költsék el a szegények.Én az LMP helyében csinálnék egy poénos kártyajátékot, hogy az adófizetők pénzét mindenki helyesen költse el. Javasolnék egy egyetemista kártyát, hogy az…

Címkék: mdf lmp szociális kártya

Share/Bookmark

A választások egyik legizgalmasabb meccse várható az MDF és az LMP között, hiszen mindketten ugyanazokra a szavazókra számítanak: az MSZP-SZDSZ csalódott választóira, illetve a politikából kiábrándultakra. Az MDF az LMP-vel kapcsolatban eddig nagyon helyesen az elhallgatás…

Címkék: mdf bokros lajos lmp

Share/Bookmark

A politológusok becsléseihez képest rendkívül optimisták a szocialisták, akik arra számítanak, hogy akár 50 egyéni mandátumot is szerezhetnek tavasszal. Természetesen érthető, hogy a nyilvánosságban igyekszik erőt mutatni a párt, ugyanakkor az időközi választások eredményei…

Címkék: mszp szdsz mdf lmp mesterházy attila

Share/Bookmark
süti beállítások módosítása