2006-ban sokan, sokszor rámutattak, hogy minden korábbinál inkább a személyek küzdelméről, párbajáról szól a kampány. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor néztek farkasszemet szinte minden utcasarkon, különböző nagyításokban.

Most jól észrevehető, hogy a Fidesz eggyel hátrébb húzta Orbánt, nem kockáztatva, hogy a személy elutasítottsági indexe mozgósítsa az ellenoldalt, akik jelentős része „változást” akar, és nem feltétlenül Orbán Viktort.  Az MSZP ezzel szemben kültéri és immár videó-felületein személyközpontú kampányba kezdett. Az egyéni jelöltek mellett Mesterházy Attila előtérbe állítása feltűnő.

Ez önmagában érthető, ha arra gondolunk, hogy a fiatal politikus név-ismertségét a mélyből kell felhozni száz százalékra a választásig. Annál érdekesebb a plakátok üzenete: új jelölt, új program. Nem találunk markáns, a jövőre vonatkozó állítást, a jelölt és a párt programjának pozicionálása kimerül abban, hogy „új”. Az MSZP ezzel is igyekszik elhatárolódni az elmúlt évektől (Fideszül: a Gyurcsány-korszaktól). Csakhogy ez a legfrissebb megújulás a bizonytalanság, a felelősség alól való kibújás benyomását kelti, miközben a másik oldalon Orbán Viktor 17-20 éve megkérdőjelezhetetlen vezető, a megtestesült stabilitás és állandóság. A gazdasági válság közepén a választóknak feltehetően inkább az erős, tapasztalt vezető cselekvőképessége a szimpatikus.

Mesterházy és a program újdonságának hangsúlyozása viszont kiválóan alkalmas az ellenzéki MSZP helyének kijelölésére a következő ciklusra. Feloldja azt az ellentmondást, ami az elmúlt évek reform-kánonja, és a várhatóan kemény, „az emberek problémáira érzékeny” ellenzéki szerep között feszül. Az elemzők által többnyire klasszikus baloldalinak titulált program tartalmát tekintve tovább erősödik ez a benyomás. A szocialisták kampánya legalább annyira szól a következő négy évnek, mint az április megmérettetésnek.

Mennyire illik ebbe a képbe Mesterházy legújabb, igényesen összerakott, animációs elemekkel is játszó videó-spotja? Kevéssé. A film az MSZP béketeremtő, megosztottságot elítélő karakterét domborítja ki. Hangsúlyozza, a korai MDF-től ismerős „csendes többség” érzetének megteremtésével (többen vagyunk, mint gondolná), így lelkesítve a törzsszavazókat, és megszólítva a kispártokra szavazást fontolgatókat. A béke és összetartozás középpontba állításával az MSZP valószínűleg Fidesz-ellenes népfront-politikát hirdet: az MDF-SZDSZ és az LMP szavazóinak is üzen.

Hogy a kampány hátralévő részében melyik irány kerekedik felül az MSZP ön-pozicionálásában – a markáns baloldali üzenetek, vagy a könnyű azonosulást kínáló béketeremtő imázs – az nyilván még sok tényezőtől függ. Például, hogy melyik kispártnak sikerül jelölteket és országos listát állítania.

Címkék: mszp

Share/Bookmark

A bejegyzés trackback címe:

https://kampanyvan.blog.hu/api/trackback/id/tr141811614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása