Nem a Bánk Attila féle párt hatalmas szavazótábora, nem a listán a megállapodás miatt az MDF-re szavazók jelentős mennyisége miatt van valamekkora jelentősége egy ilyen megállapodásnak.

Sokkal fontosabb egy ilyen megállapodás az egyéni körzetek miatt, ahol egy-egy alkalmas, helyi szinten beágyazott jelölt és a vele járó aktivisták tevékenysége hozhat valamit a pont ebben gyenge Fórum számára. A helyén kell kezelni egy ilyen megállapodást, szavazókat nem fog eltaszítani az MDF-től, az biztos.

Címkék: mdf

Share/Bookmark

Az interneten is terjed az a hír, hogy a tanácsadók nem ajánlják Orbán Viktornak a kettes, többes miniszterelnök-jelölti televíziós vitán a részvételt. Ez nem lenne logikus döntés, sőt kifejezetten rossz döntés lenne, hiszen a közvélemény vagy gyávaságként vagy az arrogancia jeleként könyvelné el, amely arrogancia miatt 2002-ben sokan nem szavaztak Orbánra, és amelyet a Fidesz elnökének kitartó munkával sikerült az utóbbi időben elfelejtetetni a szavazók többségével.

Emellett nem is lenne igazán jó kibúvója erre a Fidesz elnökének, hiszen most már nem a Fidesz által elfogadhatatlannak kikiáltott Gyurcsánnyal kellene leülnie vitázni. Főleg fura lenne egy olyan több jelöltes vita, ahol Mesterházy, Bokros, Vona, esetleges LMP jelölt vitázna egymással és ezen Orbán nem lenne jelen vagy valaki más lenne ott a Fideszből. Szerintem ez kizárt, és a tanácsadók sem gondolhatják komolyan.

Címkék: fidesz orbán viktor tévévita

Share/Bookmark

Onnan is látszik, hogy kampány van, hogy elkezdődött a harc a szavazási szempontból legaktívabb korcsoportért, a nyugdíjasokért. Varga Mihály kijelentésére a svéd nyugdíj-modell esetleges átvételéről azonnal ráugrott az MSZP - minden negatívumát hangsúlyozva a változásnak. A Fidesz azonnal vissszakozott, sőt logikusan visszatámadott: "A Fidesz meg fogja védeni a nyugdíjasokat, és olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amely megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi az állami nyugdíjalapot" - nyilatkozta Szíjjártó Péter.

A korábbi választásokon inkább balra húzó nyugdíjas szavazók jelentős része elpártolt az MSZP-től az elmúlt években. Kérdés az, hogy a választási kampány mennyire tudja visszacsábítani őket, és, hogy a Fidesszel való ijesztgetésen kívül van-e még valami a szocialisták tarsolyában.

 

Címkék: mszp nyugdíjasok

Share/Bookmark

A szocialisták újra a régi nyertes kártyához nyúlnak. A nyugdíjasok korábbi rossz tapasztalataira alapozva támadják a Fideszt. Mesterházy Attila szerint a Fidesz tervezett nyugdíjpolitikája nem jelentene semmi jót az időseknek:  70 év lenne a korhatár, akár 10-20 százalékkal is csökkenhetnének a nyugdíjak és a már most inaktívak juttatásai is csökkenhetnek.

Mesterházy mai üzenetét ügyesen összekötötte az ingatlanadó Fideszes eltörlésével. Az így kieső 50 milliárdot az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a nyugdíjasokon akarja behozni a Fidesz.

Ügyes húzás az MSZP-től, kérdés, hogy folytatódik az ügy.

Címkék: mszp nyugdíjasok mesterházy attila

Share/Bookmark

Nem akartam elhinni, hogy a benzintenderrel kapcsolatos Fidesz támadásokra Molnár Csaba így reagált: "a kormánynak nincs titkolnivalója a benzintender ügyében", sőt, kifejezetten büszkék arra, hogy a pályázattal fél milliárd forintos megtakarítás érhető el. Közölte, egyetértenek a szocialista képviselőkkel abban, hogy az "uborkaszezonra időzített műbotránykeltésben" nem kívánnak részt venni.

Valakinek szólnia kellene a szocialistáknak, hogy kampány van, uborkát szedni ráérnek nyáron is.

Címkék: molnár csaba benzintender

Share/Bookmark

Az MDF újrapozícionálásának elvárt eredménye az volt, hogy létrejöjjön egy korszerű konzervatív párt, amely leginkább a brit konzervatívok üzenetrendszeréhez áll közel, és központi üzenete a neokonzervatív gazdaságpoltikának a támogatása. Az SZDSZ liberális gazdaságpolitikai elképzelései ettől nem álltak távol. Bokros megnyerésével pedig elkezdődött az a folyamat, hogy az MDF elszipkázza a ballib szavazótábor csalódott részét, amihez komoly segítség volt a Retkes Attila féle politika, amely gyakorlatilag láthatlanná tette a pártot.

Gondolhatnánk azt, hogy akkor minek kell az SZDSZ, ha romokban van, és Bokrossal úgyis megvan a "csali".

Négy fontos okot lehet felsorolni:

1. Üzenet

Az MDF sikeres kampányainak oka minden esetben valami jól átgondolt és újdonság erejével ható üzenet volt. Ma Bokros már nem újdonság. A két nagy rendszerváltó párt összefogása az ország érdekében, szemben a két felelőtlenül ígérgető naggyal az ország érdekében izgalmas, hosszan kibontható üzenet. EZ LEHET A KÖZÉPPÁRTi ÖSSZEFOGÁS.

2. Arcok

Az együttműködés további olyan arcokat hozhat a párthoz (celebek is lehetnek köztük), akik komoly szavazatfelhajtó erővel bírnak.

3. Minőségi, háttérbázissal rendelkező helyi jelöltek

Az egyéni körzetekben is jól jön az összefogás, hiszen így a két párt nagyobb eséllyel talál jó jelölteket.

4. Növeli Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségének súlyát

Két párt támogatásával Bokros Lajos még inkább pozícionálhatja magát Orbán Viktor komoly kihívójának szerepkörében.

 

Címkék: szdsz mdf bokros lajos

Share/Bookmark

A Fidesz egyik jolly jokere az ingatlanadó eltörlése, amelyre a párt tegnap még rá is tett egy lapáttal, hiszen azt is megígérte: a befizetett összeget kamatostul vissza is fizeti.

A kormány részéről a reakció csak annyi volt, hogy az emiatt a költségvetésből kieső pénzt majd pótolni kell valahonnan. Nulla üzenet, hogy szerintük miért igazságosabb és jobb az ingatlanadó, mint egyéb más megoldás. Úgy tűnik, a kormány meg sem próbál indokokat keresni, magyarázni. Tetszik, nem teszik, mi így döntöttünk.

Címkék: fidesz ingatlanadó

Share/Bookmark

Nem igazán érthető, hogy Herényi Károly milyen megfontolásból támadta meg Orbán Viktort azzal, hogy a Fidesz elnöke hazaárulást követett el pekingi útján. Herényi a Hírextra értesüléseire hivatkozott, miszerint Orbán Viktor "komoly ajánlattal érkezett Pekingbe". A portál szerint Orbán eladná a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 25 milliárd dolláros hitelt Kínának, cserébe százezer kínai kapna letelepedési engedélyt Magyarországon.

Szíjjártó reakciójában azt mondta: ez egy olyan bődületes marhaság, ami csak valami nagyon beteg elme szüleménye lehet.

Ez tényleg egy nehezen komolyan vehető hír, igazi összeesküvéselmélet, amire Herényi még is ráharapott. Érthetetlen, hogy miért. Mit hoz ez a pártnak? Ki hiszi ezt el Orbán Viktorról? Miért éri meg ez Kínának? Miért jó ijesztgetni az embereket 100 ezer kínai bevándorlóval?

Kampány van, de azért a címlap sem ér meg mindent.

Címkék: mdf herényi károly

Share/Bookmark

A tegnapi bejelentésnél, miszerint Balassa Péter volt labdarúgó a Jobbik színeiben indul, jóval kevésbé meglepő, hogy a radikális nézeteiről ismert Pörzse Sándor is politizálásba kezd a párt színeiben. Sőt Vona Gábor pártelnök szerint az MTV-t, TV3-at, Hír TV-t és az Echo TV-t is megjárt televíziós lehet a párt egyik fő arca a kampányban.

Tegnapi bejegyzésünkkel párhuzamban Vona azt is kijelentette, hogy a "Jobbik erejét nem csupán az mutatja, milyen szinten szerepelnek a választásokon, hanem az is, hogy kik azok a közéleti személyiségek, akik támogatását a párt az utóbbi időben elnyerte". Vajon még ki van a párt tarsolyában? Összejöhet-e a Jobbiknak a Fideszhez hasonló celeb tribün a nagygyűlésre?

Címkék: jobbik vona gábor

Share/Bookmark
 2010.01.07.

Belbotrány az MSZP-ben

Úgy tűnik, nem sikerül összezárnia az MSZP-nek a kampányra, pedig a veszekedős pártokra nem szívesen szavaznak az emberek. Most az MSZP ózdi elnöksége szólította fel lemondásra Benedek Mihály Ózd szintén MSZP-s polgármesterét, aki azonban posztján akar maradni.

Benedek bűne, hogy nincs nincs érettségije, és megdobta 20 millió forinttal a fegyelmivel elküldött jegyzőjét.

Az ilyen ügyekkel az MSZP a Fidesz első számú üzenetét erősíti, azaz, hogy ez egy korrupt és hazug párt.

Címkék: mszp botrány

Share/Bookmark

A Fidesz tovább viszi a benzintender ügy azon történetszálát, miszerint az MSZP érdekelt volt abban, hogy az OMV nyerjen a tenderen. Ezúttal Kránitz Lászlót találták meg, akinek állítólag a soproni OMV kútban van érdekeltsége.

Valószínűleg a Fidesz már tegnap tudta, hogy nem csak 1 szocialista képviselőnek van érdekeltsége OMV kútban, de kommunikációs szempontból okosan, naponta csöpögtetve építi fel az ügyet. A kérdés maradt-e új név holnapra is?

Címkék: fidesz benzintender

Share/Bookmark

Bár nem a bulvár színtérről érkezett, hanem a sport területéről, azért a focibarátok körében ismerős névnek számít Balassa Péter labdarúgó, aki úgy néz ki, a Jobbik képviselőjelöltje lesz.

Balassa úgy nyilatkozott, hogy ő kényszerpolitikus, aki két nagy párt az országot hátráltató hatalmi harca miatt döntött a Jobbik mellett.

Úgy gondolom lesznek még meglepetések a Jobbik listáján, illetve az egyéni választókerületekben. Egy-két ismertebb arc csatlakozása ugyanis erősítheti azt az imázst, hogy a Jobbik egy szalonképes, felvállalható párt.

A Jobbik EP-választási kampányfilmjében például egyik kedvenc szinkronhangom, a nagyszerű színész Szersén Gyula volt a narrátor.

Címkék: jobbik celebrity

Share/Bookmark

Régi trükk, de a politikai marketingben működik, amihez az MSZP folyamodik. A költségvetési szigoráról ismert Bajnai-kormányt az MSZP szociálisan érzékeny miniszterelnök-jelöltje időről-időre a közvélemény szemében népszerű ügyekben keresi meg, majd láss csodát: a kormány támogatja - de közben mindenkiben az marad meg, hogy a kezdeményező az MSZP/Mesterházy volt.

Az első ilyen az otthonápolás munkaviszonnyá alakítására tett javaslat volt, ma pedig a gazdasági válság áldozatainak megsegítésére létrehozott krízisalap pályázati határidejének meghosszabbítása volt soron.

A jövőben további hasonló kezdeményezések várhatók, ami jó és érthető lépés a szocialistáktól.

Címkék: mszp mesterházy attila

Share/Bookmark

Dávid Ibolya kommentálta a Fővárosi Bíróság ítéletét a Class FM ügyében. Az MDF elnöke szerint az ítélet alátámasztja, hogy "jogsértő volt a frekvenciapályázat, melynek eredményeként pártrádiók alakultak". Az elnök szerint az ítélet alátámasztja, hogy a "Fidesz és az MSZP fittyet hányt a törvényekre, amikor megszavazták egymás pártrádióját".

A közlemény teljesen logikus lépés volt a párttól, hiszen korábban is támadták az ORTT döntését, és nekik mindig jól jön, ha kommunikációs stratégiájukba (70-30 effektus - a Fidesz és MSZP háttéralkui tönkre teszik az országot) beleillő ügyben szólalhatnak meg.

Címkék: ortt mdf dávid ibolya

Share/Bookmark

A Fidesz ismét irányítja a kommunikációt. Ezúttal a benzintender ügyet viszi tovább ügyesen. Először is összehívják az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságát. Másodszor a korrupt kormány üzenetrendszer újabb állomásaként bedobták, hogy az MSZP hasznot húz abból, hogy az OMV nyert. Találtak ugyanis egy képviselőt, Laboda Gábort, akinek két, az inárcsi pihenőnél található OMV-kút üzemeltetésében van érdekeltsége.

Az MSZP ismét védekezni kényszerült, sőt a megszólaló Laboda elismeri: lehet, hogy rossz volt a kiírás.

Címkék: mszp fidesz benzintender

Share/Bookmark

Az MDF szerint a szociális kártya célja, hogy ellenőrizzük, hogy az adófizetők pénzét helyessen költsék el a szegények.

Én az LMP helyében csinálnék egy poénos kártyajátékot, hogy az adófizetők pénzét mindenki helyesen költse el. Javasolnék egy egyetemista kártyát, hogy az egyetemisták ne költhessék italra és cigire az ösztöndíjat.

Javasolnék nyugdíjas kártyát, hogy a nyugdíjasok ételt vegyenek, ne a jómódú unokák zsebébe dugdossák az ezreseket.

Javasolnék kártyát a munkanélküli ellátásban részesülőknek, ők se vehetnének bűnös dolgokat.

A leszázalékoltaknak is megszabnám, mit vehetnek a rokkantnyugdíjból.

Miért állunk meg a szegényeknél? (Persze azért, mert beléjük büntetlenül bele lehet rúgni, sőt még népszerű is az a semmivel nem alátámasztott vélekedés, hogy a szegények a segélyt piára, dohányra meg félkarú rablóra költik)

A legkurrensebb politikai marketing termék ma a szegényeket büntetni, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Címkék: mdf lmp szociális kártya

Share/Bookmark

A Fidesz zseniálisan épít fel érvelési stratégiát arra, hogy a kormánynak nem lenne muszáj megszorító intézkedéseket hoznia, hanem csak alkalmatlansága, gonoszsága és korruptsága miatt sanyargatja az embereket. A szoclib oldalon sokan azt mondják, ez felelőtlen populizmus, pedig ez csak nagyszerűen végrehajtott politikai marketing, amihez ráadásul a kormány bénázása is rendszeresen elegendő muníciót szolgáltat.

A sanyargató kormány legújabb tette, hogy az üzemanyagok árába is beépített jövedéki adó változás miatt nagyon megemelkedtek a benzin árak, és itt jön a lényeg: a kormány ezt megakadályozhatta volna, ha az Uniótól mentességet kér, de a nemtörődömsége miatt erre nem került sor.

A Fidesz kommunikációját persze erősíti az összes kereskedelmi és bulvár média is, amelyek folyamatosan arról számolnak be, hogy a szomszédos volt KGST országokba járunk át tankolni, sőt már Ausztriában is olcsóbb a benzin, mint nálunk.

Címkék: fidesz üzemanyagár

Share/Bookmark

A választások egyik legizgalmasabb meccse várható az MDF és az LMP között, hiszen mindketten ugyanazokra a szavazókra számítanak: az MSZP-SZDSZ csalódott választóira, illetve a politikából kiábrándultakra. Az MDF az LMP-vel kapcsolatban eddig nagyon helyesen az elhallgatás stratégiáját követi - amiről nem beszélünk, az nincs is.

Az LMP viszont támadásba lendült, a célpont Bokros Lajos volt, a megcélzott közönség pedig a liberálisabb érzelmű, szociálisan érzékeny szavazóréteg. Az MDF valóban populista ízű javaslatát, a szociális kártya bevezetését támogató népi kezdeményezést támadta az LMP.

Bátor húzás az LMP-től, nem mernek ma sokan szembe menni a "büntessük a szegényeket (de főleg a dolgozni nem akaró, a segélyeket félkarú rablóba dobáló romákat)" irányvonallal. Ugyanakkor logikus is, hiszen pont ezért a szociálisan érzékeny, antirasszista gondolkodású szavazócsoport lett magára hagyva. Úgy tűnik, az LMP is felébredt és átgondolt politikai stratégia mentén épitkezik majd a kampányban.

Címkék: mdf bokros lajos lmp

Share/Bookmark

Bölcsődei és óvodai férőhelyekről vitatkozik a Fidesz és az MSZP. A szocialisták munkaerő-piaci politikája egyértelművé vált az elmúlt évben: növelni a nők munkaerő-piaci aktivitását, csökkenteni a gyerekvállalás karrierre gyakorolt negatív hatásait, azaz rábírni a nőket, hogy ne maradjanak 3 évig otthon gyermekükkel.

Persze ehhez megfelelő mennyiségű bölcsőde kellene, ami még nem áll rendelkezésre. Ezt jól látja a Fidesz, aki év elején rögtön támadásba is lendült. A szocialisták természetesen arra hivatkoznak, hogy a férőhelybővítés folyamatban van, és amire a lerövidített GYES hatása érződni fog (2012-ben), addigra lesz elég hely. A választások nőkazonban idén lesznek, úgyhogy a Fidesz számára a kisgyermekes családok megszólítására ez egy állandó felkarolható, sláger szakpolitikai üzenet lehet.

Címkék: mszp fidesz nők gyes

Share/Bookmark
 2010.01.05.

Jót lépett a Jobbik

Bajnai Gordon kijelentésére, miszerint a Jobbik nem nézhet bele az ország pénzügyi helyzetébe, politikai marketing szempontból a legjobb lépést tette a Jobbik, Sólyom Lászlóhoz fordult. Érvelésük abszolút védhető, hiszen ez egy diszkriminatív lépés volt a kormányfőtől. Ha tovább gyűrűzik az ügy, az egy igazi win-win game lehet, hiszen mindkét fél beszélhet arról, ami neki fontos: Bajnai támadhatja a szerinte radikális, antidemokratikus jobboldalt, míg a Jobbik hangsúlyozhatja, hogy komoly támogatottságuk ellenére folyamatosan antidemokratikusan bánnak velük.

Sólyom László állásfoglalását pedig kíváncsian várjuk ... 

Címkék: jobbik sólyom lászló bajnai gordon

Share/Bookmark

A politológusok becsléseihez képest rendkívül optimisták a szocialisták, akik arra számítanak, hogy akár 50 egyéni mandátumot is szerezhetnek tavasszal. Természetesen érthető, hogy a nyilvánosságban igyekszik erőt mutatni a párt, ugyanakkor az időközi választások eredményei nem támasztják alá ezeket a várakozásokat. Lesznek kiemelt körzetei az MSZP-nek, ezek közül Miskolcot, Szegedet és természetesen Budapestet emelik ki, itt valószínűleg terepen fognak erőteljesebben mozogni az aktivisták.

Kérdés, hogy Szegeden és Miskolcon ehhez mekkora segítséget fognak kapni a város polgármestereitől, hiszen Botka és Káli teljesítménye is szerepet fog játszani a választási eredményben. Budapesten pedig fontos kérdés, hogy merre indulnak a Budapesten hagyományosan erős SZDSZ magára hagyott szavazói. Jelenleg esélyesebb, hogy az MDF vagy az LMP felé, bár a szocialisták is reménykedhetnek néhány százaléknyi "lecsorgott" szavazóban. A liberálisok, ezen belül a liberális fiatalok megszólítására speciális stratégiára lenne szükség Bp-en, kérdés van-e ilyen az MSZP tarsolyában, és ha van akkor ki lenne az a hiteles arc, aki ezt helyi szinten képviselné.

Ami tény: a szocialisták számára már nincsenek biztosan behúzható körzetek. Hagyományos szavazóinak is jelentős része elfordult a párttól. Számukra fontos gesztusokat tenniük, amelyekre már látunk példákat. A lakótelepeken élők számára fontos üzenet lehet a távhő árának csökkentése, míg a nyugdíjasokról, mint kiemelt fontosságú rétegről beszélt Mesterházy Attila január első napjaiban. Kérdés, hogy a szavakon felül miként lehet mobilizálni a nyugdíjasokat, akiknek komoly érvágás volt a 13. havi nyugdíj megszüntetése.

Címkék: mszp szdsz mdf lmp mesterházy attila

Share/Bookmark

Az MSZP állandó szövetségese, az MSZOSZ sem tart ki a párt mellett, legalább is jelenleg úgy tűnik, hogy a kormányzati munkában való csalódottságukat így "bosszulják meg". A szocialisták eközben a Népszabadságon keresztül közölték az országgal, hogy rövid, de intenzív kampányuk február közepén kezdődik.

Akkor biztosan ezért van, hogy Mesterházy Attilától az elmúlt napokban csak annyi tellett, hogy kijelentse: az MSZP számára fontosak a nyugdíjasok, illetve, hogy az együttműködés a jövő záloga. Ennél nem lesz nehezebb intenzívnek lenni.

Címkék: mszp nyugdíjasok mszosz mesterházy attila

Share/Bookmark

Most már nem lehet ujjal mutogatni a Jobbikra. Nekik is van programjuk. Radikális változás a címe. A részletek még nem ismertek, de az biztos, hogy szakpolitikai javaslataik, gazdasági programjuk nem lesz túlságosan kifejtve benne. Erre utal az is, hogy a Jobbik tájékoztatása szerint a program minden szakterületen számba veszi az elmúlt 20 év hibáit, mulasztásait, és felvázolja a Jobbik alapelveit, megoldási javaslatait.

A vázoláshoz Bajnai Gordontól biztos nem kapnak segítséget, hiszen a kormányfő bekeményített és nem engedi belenézni a Jobbikot az ország pénzügyeibe. Legalább lesz mire hivatkozniuk, hogy miért nincsenek képben ...

Címkék: jobbik bajnai gordon

Share/Bookmark

Az MDF szokásos marketing húzással kezdte az új évet, ismét összeültetné a pártokat. A Fórumnál ennek mér komoly hagyományai vannak, hiszen számtalan kerekasztalt hozott már tető alá. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra: 1. Saját jelentőségüket növelik (többször az MDF székházban került sor a találkozókra) 2. Erősítik a pártbeszéd helyett a párbeszéd fontosságát, a közös nevező megtalálásának szándékát, ami általában szimpatikus az embereknek. Most épp nemzeti csúcsot szeretnének, elsősorban gazdasági támát érintve. Ez kiváló terepet jelentene Bokrosnak, azaz ez egy ügyes húzás. Kérdés mit szólnak ehhez a többiek? A Jobbikot vajon meghívnák rá?

Címkék: mdf bokros lajos

Share/Bookmark
 2010.01.04.

Tankolj magyart!

Tankolási tender

A Fidesz ma utánalőtt csak az MDF-nek, amikor a tankolási tenderrel kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatról beszél. Az MDF már szilveszerkor előjött a nemzetbiztonsági kockázattal, de akkor ez szinte senkit sem érdekelt, majd január 3-án ismételt, ekkorra már a Fidesz is látott fantáziát a cuccban.

Ez nem csoda egy olyan országban, ahol emberek képesek voltak "I love Mol" matricát ragasztani az autójukra. A kormány pedig szokása szerint bénázott, kommunikációs hiba volt néhány forintért magas labdát adni az ellenzéknek. Ha pedig megtették időben kellet volna tájékoztatniuk a szerveket, hogy a média érdeklődésére konkrét válaszokat tudjanak adni arra, hogy hol tankolnak majd (a rendőrség például nem tudott) 2010-ben.

Címkék: fidesz mdf kormány üzemanyagár

Share/Bookmark
süti beállítások módosítása