A 2. kerületben eddig csak Horváth Csabának sikerült azt  a bravúrt végrehajtania, hogy szocialistaként mandátumot szerzett. Idén a 3. kerületből átigazoló Donáth Lászlónak erre nincs esélye. Balsai mögött azért ő lesz a második.

A harmadik hely valószínűleg Balczó Zoltáné lesz, bár az országos átlagnál ebben a kerületben alacsonyabb a Jobbik támogatása, míg az LMP-é és az MDF magasabb. Pusztai Erzsébet elismert politikus, ennek ellenére a negyedik helyre inkább Szombati Kristófot várjuk. Nem valószínű, hogy lesz második forduló.

Az 1-es számú választókerületben nem számítunk különösebb izgalmakra. Dr. Nagy Gábor Tamás abszolút favorit, 4 évvel ezelőtt Kóka János ugyan megszorította, de idén valószínűleg simán győz Dr. Molnár Zsolt ellen. A Jobbik celebje, Pörzse Sándortól nem várunk kiugró eredményt. A Jobbik tavaly jóval az országos átlag alatt teljesített a kerületben, úgyhogy idén is csak a bronzéremre futja majd az újságíró erejéből.

A körzetben egyetlen hölgyként méreti meg magát Ertsey Katalin, az LMP képviseletében, aki valószínűleg nem kerül be a második fordulóba. De valószínűleg nem is kerül rá sor, mert a Fidesz jelötlje már az első körben nyerni tud.

A passzív kampányban kommunikációs felületekért küzdő kisebb pártok egyöntetűen igyekeztek vitára bírni Orbán Viktort, a nyilvánosságot, és az ezzel együtt járó kommunikációs csapdákat kerülő Fidesz elnökét. Közös levelük kétségbeesésről árulkodik: vita, konfliktus nélkül komoly gondjaik lehetnek szimpatizánsaik mozgósításával.

Nyolc éve meglepetésre a szélsőjobb jelöltje, Jean-Marie Le Pen, ha minimálisan is, de legyőzte a szocialista Lionel Jospint. Az ő 16-17 százalékos eredményük mellett a „címvédő” Chirac az első körben a szavazatok közel ötödét gyűjtötte be.

Mesterházy Attila szerint a közvéleménykutatások becsléseinél jobban fog szerepelni az MSZP a választásokon. A miniszterelnök-jelölt állítása szerint sok szocialista szavazó rejtőzködik a véleménynyilvánítás elől. Mesterházynak valószínűleg igaza van, mi is úgy gondoljuk, hogy 2-3 százalékkal jobban fognak szerepelni a szocialisták, mint a közvéleménykutatási adatok állítják, azaz 20-23 százalékot borítékolunk nekik.

Ugyanakkor a rejtőzködés ténye nem vet túl jó fényt az MSZP-re, hiszen azt jelzi: ciki a szocialistákra szavazni, még egy kérdezőbiztos előtt sem merik felvállalni választásukat a szavazók. Korábban ez csak a szélsőjobb szavazóira volt jellemző, de a trend alaposan megfordult. Ma egy jobbikos büszkén vállalja szimpátiáját, míg egy szocialista csak titokban a szavazófülke magányában teszi. A szocialistáknak így lesz dolga a nagy vereség után. Vissza kell adniuk a szavazóik hitét, bizalmát és bátorságát. A kérdés az, hogy erre Mesterházy Attila alkalmas vezető-e erre, hiszen a kampány egyelőre nem azt támasztja alá, hogy a fiatal politikus eredményesen tudja megszólítani a híveket, illetve képes visszacsábítani az elpártolt szavazókat.

Korábban már írtunk arról, hogy az MDF és az LMP is elsősorban a kiábrándult szoclib szavazókat célozza meg. Ennek a következménye volt, hogy a nyilvánosságban a két párt többször egymásnak esett. Az MDF gazdaságpolitikai javaslatai miatt támadta az LMP-t, míg az LMP szociális érzéketlensége miatt esett neki az MDF-nek. Tulajdonképpen mindkét párt azon a területen támadta a másikat, amit a rivális gyenge pontjának érzett a szavazatszerzés szempontjából. Az LMP-től antiglobalista, multi ellenes kirohanásoktól sem mentes gazdaságpolitikai javaslatai rettenthetik el a szoclib szimpatizánsokat, míg az MDF-nek komoly emberjogi deficitje van, amire a populista, szegényellenes szociális kártya javaslata a legjobb példa. Az MSZP-t elutasító szoclib szavazóknak (ha csak a programokat veszi figyelembe) tulajdonképpen aközött kell döntenie, hogy az emberjogi vagy a gazdasági szempontokat helyezik előtérbe a választáson.

A két párt küzdelmében váratlan fordulatot jelent, hogy az LMP vállalkozik egy gazdaságpolitikai vitára. A párt nevében Scheiring Gábor szakszóvivő hívta ki Bokrost vitázni. A meghívóban már új típusú pozicionálást is bevezet az LMP, hiszen kettőjük vitáját közgazdász generációk csatájaként határozza meg.

A vita nem jön túl jókor Bokrosnak, hiszen az MDF miniszterelnök-jelöltjének előnyösebb lett volna a listavezetőkkel vitázni, hisz a gazdasági témákban valószínűleg ő lett volna a legfelkészültebb. Úgy tűnik azonban, hogy a csütörtökre összehívott listavezetői vita érdeklődés hiányában elmarad, így ha Bokros Lajos nem akar vita nélkül maradni, akkor kénytelen lesz ráfanyalodni az LMP-re. Ez pedig tipikusan egy olyan vitahelyzet lesz, amin Bokros keveset nyerhet, de sokat veszthet. Ha megnyeri a vitát, úgy csak beigazolódik szakértelme, és az az állítása, hogy az LMP-nek a gazdasági programja a leggyengébb pontja. Ellenben, ha Scheiring Gábor a Cambridge-i Egyetem doktorandusza jól szerepel, úgy arra mutathat rá, hogy az LMP programja is reális, kivitelezhető csak más úton járnak, mint Bokrosék.

Érdekes meccs lesz, ha az MDF belemegy, hiszen egyre inkább úgy tűnik, hogy arra nagyon kicsi az esély, hogy mindketten bejutnak a Parlamentbe, így az ilyen viták döntő jelentőségűek lehetnek a két párt között hezitáló, megfontolt, iskolázott szavazói csoportoknál.

A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Jobbik csupán 13 százalékon áll. Ez az eredmény komoly visszaesés a korábban mértekhez, illetve a többi közvéleménykutató által mért eredményekhez képest. Amennyiben elfogadjuk a Szonda mérését (persze mindig lehetnek szkeptikus hangok egy-egy pártpreferencia méréssel kapcsolatban), akkor adódik a kérdés, hogy minek „köszönheti” a radikális párt a visszaesést.

Az elmúlt hetek eseményeit áttekintve jól kirajzolódik a Fidesz kommunikációs stratégiaváltása, hiszen a korábbi a nagy nyilvánosságbeli csendes tartózkodást felváltotta egy jól felépített támadó kommunikáció. Szinte nem telt el úgy nap, hogy a Fideszhez közel álló média ne állt volna elő valamilyen negatív tartalmú hírrel, amelyet aztán a teljes magyar nyilvánosságban elterjedt. Az akcióban örömmel részt vett a balliberális sajtó is, sőt a közéleti blogok is komoly szerepet játszottak a leleplezésekben. Volt itt minden melegeket ölelő szóvivőtől kezdve pornós gárdistán át a mentelmi jogával pitiáner módon visszaélni akaró államfőjelöltig, és akkor a harcos antikommunista Pörzse Sándor MSZP-s kampányhakniját még nem is említettük. A felemlegetett ügyekben egy valami közös: úgy „vittek be ütést” a Jobbiknak, hogy igyekeztek hitelteleníteni a párt imázsának központi elemeit.

1. Antikommunisták vagyunk.

2. Rendpártiak vagyunk

3. A keresztény erkölcs védelmezői vagyunk.

4. Szakítunk az eddig politikusi magatartással, például eltöröljük a mentelmi jogot

A politikai marketing szabályrendszere szerint az egymással versengő pártok egy választási kampányban termékeket gyártanak a fogyasztóknak, a választóknak, akik, ha elnyerik tetszésüket, cserébe politikai aktivitásukat, szavazatukat adják. 2010-ben egyetlen eladható termék van a megingathatatlan pártpreferenciával nem rendelkezők meggyőzésére: a lázadás. Lázadás a fennálló politikai, társadalmi és gazdasági berendezkedés ellen.

Folytatás: http://nol.hu/velemeny/20100331-made_in_jobbik

Az MDF televíziós reklámjai az elmúlt kampányokban is minőségi, átgondolt forgatókönyv alapján készültek kiváló vizuális megvalósításban. A mostani reklámfilm is rendkívül profi, és beleillik a párt üzenetrendszerébe. Ötletes a jövő bemutatása, azt üzeni a film, ha valaki az MDF-t választja, akkor ilyen élete lehet 2020-ban. Végére még egy fricska is belefért. A Fidesz szlogenjére reagál a párt, amikor a "Csak a Fidesz" szlogen helyett a "Csak az ország" szlogen jelenik meg a film végén.

Ha csak a televíziós reklámon múlna az MDF ott lenne a Parlamentben, de az elmúlt hetek eseményei miatt ennek az esélye alaposan lecsökkent. A film tényleg a nagybetűs minőség, a pártról ugyanez nem mondható el.

Korábban ebben a blogban is többször foglalkoztunk az LMP-vel, amelynek teljesítménye megosztotta műhelyünket. Abban azonban egyetértettünk mindannyian, hogy szükség van arra a szellemiségre, amelyet a párt képvisel. A lehetséges siker legnagyobb gátját a párt arcnélküliségében, illetve az ügygenerálás területén mutatott passzivitásban láttuk. Nem láttuk megfelelőnek Schiffer András személyét a választók többsége számára fontos, a pártot megtestesítő karizmatikus vezető szerepére, ugyanakkor üdvözöltük Karácsony Gergő felbukkanását, aki vita nélkül tapasztalt és képzett szakember, ráadásul szimpatikus, megnyerő médiaszereplő.

Az első kreatív anyagok megjelenésével jól láthatóan kezdett kirajzolódni az a kommunikációs irány, amelyre a párt a kampányát felfűzi. Pozitívan írtunk arról, hogy úgy tűnik jól átgondolt kommunikációs stratégia mentén pozícionálta magát a párt a nyilvánosságban. Ezt a médiában is egyre jobban elfogadták, egyre több teret, szereplési lehetőséget kapott az LMP.

Arról is írtunk, hogy jó húzásnak bizonyult a sávolyi ring köré épített média offenzíva, amely teljes mértékben igazodott, ahhoz a kommunikációs stratégiához, amelyet elterveztek.

Az egyre jobban látható pártnak szerencséje is volt, hiszen a hasonló szavazói csoportra hajtó MDF folyamatosan hibázott a kampányban, így egyre jobban elterjedt az a nézet a véleményformálók körében, hogy az LMP lehet a nyertese a két párt küzdelmének a parlamentbe jutásért. A pártban rejlő potenciált a közvéleménykutatások is alátámasztják, és amíg az MDF-nél a szavazók elpártolásáról hallani, addig az LMP-nél éppen ellenkező folyamatokat észlelhet az eredményeket szemlélő érdeklődő. Ráadásul sok meghatározó személyiség is úgy érezte, hogy ki kell állnia a párt mellett, amely komoly segítség a kis pártok állandó mumusa, az elveszett szavazat szindróma elleni küzdelemben.

A párt legújabb kampánya is telitalálat. A különböző  szakpolitikai intézkedések szükségességét (környezetvédelem, munkaerő-piac, oktatás, korrupció elleni harc, vidékfejlesztés) egy-egy érzékletes és jó minőségű fotóval bemutató kampány biztosan szíven találja a potenciális célcsoport jelentős részét. Különösen bátor és dicsérendő lépés volt a roma kisfiú és nem roma kislány párosát bevetni a kampányban, amelynek üzenetértéke felbecsülhetetlen a jelenlegi magyar közhangulatban.

Most úgy látjuk, az LMP-nek áprilisban komoly esélye van az 5 százalékos küszöb átlépésére. Nem kis bravúr lenne ilyen kevés pénzből és tapasztalattal ilyen gyorsan sikert elérni, ráadásul az eddigi kampányok tapasztalataitól ennyire eltérő stratégiával, a politikai marketing alapvető szabályrendszerének nagy részét figyelmen kívül hagyva. Az 5 százalék átlépése akár tananyagként is szolgálhatna arra, hogy egy alulról szerveződő párt is képes lehet sikert elérni, totális outsiderként eladható terméket létrehozni, méghozzá úgy, hogy a lázadó, erőszakos hangra vevő vesztesek helyett a gondolkodásra hajlandó,tudatos fogyasztókat célozza meg. Előbbivel nagyobbat lehet kaszálni, utóbbi azonban a magyar demokráciát szolgálja.

A 2005-2006-ban mindösszesen két példányt megélt Magyar Vizsla óta óvatosan próbálkozik a Fidesz a negatív kampánnyal és a saját gyártású tabloiddal. Annak idején "abszurd komédia lett" a lapból: világossá vált, hogy az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége által jegyzett kiadvány mögött a Fidesz áll. A kormány hiteltelenítése helyett így a fókusz magára a Magyar Vizslára került és az így kialakult adok-kapok örvényként gyűrte maga alá az eredeti célokat.

A Fidesz most óvatosabb: miközben a kampány negatív részét sikeresen a jobboldali médiára hagyta, saját kiadású bulvár lapjában még a bíráló megjegyzések is ritkák.

Az idei Fidesz tabloid címlapjának felső részében a fő sztori (interjú a helyi jelölttel), alul kisebb színesek, balra lent csaj - a legcsinosabb fideszes önkéntes. Felvonul a támogató celeb világ: Reviczky Gábortól Czene Attiláig, Nemcsák Károlytól a Barátok köztből megismert Dósa Matyiig, Závodi Gábortól Kovács Koko Istvánig. A második oldalon Orbán Viktor egészalakos képe nyújtja felénk a párt progjamját, a műfajhoz képest talán kicsit hosszúra sikerült interjú illusztrációjaként. Balra mellette külföldi politikusok támogató nyilatkozatai. Keresztes Ildikó énekesnő mozgósít: "Biztos ami biztos: kétszer Fidesz!".

Az "Itt az idő" címre hallgató kiadvány egy gondosan felépített Blikk-klón, vér nélkül. A Fidesz készített magának egy saját mozgósító bulvár lapot, ügyesen lemásolva a tabloid média eszközeit. A megcélzott választók egy ismerős formátummal találkoznak, talán néhányan csak azt nem értik majd, hogy Lili, a "legcsinosabb fideszes önkéntes", a "gyönyörű balatoni lány", ha már "tiszta szívéből szurkol" a győzelemért, miért nem olyan bátor a kitárulkozásban, mint a Blikkben a hölgyek.

Érdekes elemzés jelent meg  Nagy Attila Tibor (Méltányosság Központ) részéről, amelyben Gyurcsány Ferenc felbukkanását kockázatosnak tartja. Véleménye szerint a problémát az jelenti, hogy a volt kormányfő konfrontatívabb, mint Mesterházy Attila.

Nagy Attila Tibornak igaza lenne, ha a Mesterházy féle Új MSZP, Új jelölt stratégiai irány sikeres lenne, de a kampány eddigi tapasztalatai alapján a Mesterházy személye köré épített üzenetrendszer minimális áttörést sem hozott a pártnak. Szerintünk ennek az egyik legfőbb oka, hogy a Fidesz kerül mindenféle konfrontációt, így az MSZP nem tud vitatkozni, és unalomba fullad a kampány. Gyurcsány tehát pont azért kell a pártnak, hogy megpróbáljon olyan helyzetet teremteni, hogy kicsikarjon legalább valami vitaszituációt, ahol talán hibázik valamit a leendő kormánypárt. Az MSZP-nek eddig az egyetlen sikeres kampányakciója is egy ilyen konfrontatív akció volt, amikor a szocialisták nekimentek a Varga Mihály által megemlített svéd nyugdíjmodellnek. Azóta azonban csend van és beletörődés, amivel szavazatokat nem lehet nyerni.

Gyurcsány személye még mindig hívószó lehet egy bizonyos balliberális szavazókörnek, amely Mesterházy Attilát nem tartja elég fajsúlyos jelöltnek. Őket pont a volt miniszterelnök aktivizálódása mozgathatja meg, főleg, hogy elsősorban a radikalizmus, a kirekesztés ellen emeli fel hangját. Sokat ugyan nem fog nyerni ezzel sem az MSZP, de veszíteni sem, hiszen jelenlegi szavazótábora olyan alacsony, hogy a most a szocialistákra voksolok már tűzön-vízen át kitartanak a pártjuk mellett.

Ne osszák meg szavazataikat a jobboldali választók, egyéniben és listán is a Fideszt kell támogatni – ez volt Orbán Viktor ünnepi beszédének legfontosabb új üzenete. A beszédet sokan elemezték már, most csak egy, az idei kampány furcsa természetéről árulkodó szempontot emelünk ki.

A konkrétan a szavazásra buzdító, annak mikéntjéről szóló, olykor egészen direkten bemutatott és technikai útmutatást jelentő, utolsó kampányszakasz a választási küzdelmek véghajrájában, utolsó 2 hetében jellemző. A mozgósítás (angolul GOTV – Get Out The Vote) már csak emlékeztetés. Az üzenetek a nyelv által megengedett legegyszerűbbre redukálódnak, és már nincs helye meggyőzésnek, érveknek, vitának – „szavazz!”.

A Fidesz március tizenötödikéjében az volt a meglepő, hogy már most, egy hónappal az első forduló előtt már idáig jutottak. Ez azt mutatja, Orbánéknak továbbra sincs szükségük tartalmi állításokra, kampányukat elég a pozíciójukra („mi vagyunk azok, akik nem az MSZP és nem a Jobbik”) kihegyezniük. A versenytársak elhallgatása – az egyedül komolyan vett Jobbikot leszámítva – valóban a legjobb út lehet a kétharmadhoz.

Az MSZP is igyekszik szimpatizánsainak részvételi hajlandóságát fokozni, eközben pedig a kispártok számára ismerős problémákkal találja magát szembe. Láthatóan zavarja a szocialisták mozgósítási terveit, hogy fő ellenfeleik lényegében hozzájuk se szólnak. Ha nincs vita, nincs ellenségkép, a választók azon a bizonyos vasárnapon inkább a telekre mennek, mint a szavazókörbe, fél órát sorban állni.

Ezért – bár az MSZP-ben többeknél kiverte a biztosítékot - jó ötletnek bizonyulhat Gyurcsány Ferenc bevonása a kampányba. A kétségkívül megosztó ex-miniszterelnök hatékony lehet a törzsszavazók mozgósításában, és az MSZP-nek az ebből eredő támadható felületeket is érdemes lehet felvállalni. Mert a „Gyurcsányozás” kockázata tagadhatatlan a politikai középen, de a baloldali tartalék otthonmaradása még ennél is fájdalmasabb következményekkel járhat a szocialista párt számára.
 

A politikai kommunikációban néha nem az erőfitogtatás, hanem az őszinte segítségkérés a megfelelő eszköz. Erre bizonyíték az MDF akciója, amelynek keretében elismerték: nehezen gyűlik a kopogtatócédula Budapesten. Korábban több magabiztos nyilatkozott hangzott el a Fórum politikusaitól, elsősorban Bokros Lajostól arra vonatkozóan, hogy jól halad a cédulagyűjtés. A párt miniszterelnök-jelöltje mindig az elkövetkező hétre jósolta meg a szükséges mennyiséget, ám ígéretét sohasem váltotta be. Ezzel párhuzamosan a média tele volt kárörvendő írással, amelyek mindegyike arról szólt, hogy az MDF már a nulladik fordulóban elvérezhet.

Az MDF stratégái nagyon helyesen belátták: változtatni kell és a magabiztosság helyett az őszinteséget vállalták, amelynek a sajtóban megjelent hírek szerint meg is van az eredménye, hiszen komoly mennyiségű ajánlószelvényt kaptak a párt budapesti jelöltjei.

A stratégiaváltás már csak a párt speciális potenciális szavazóbázisa miatt is indokolt volt, hiszen az MDF-re szavazást fontolgatók többsége nem erőteljesen elkötelezett, hanem inkább töprengő, a jelenlegi politikából kiábrándult szavazó. Közülük sokan nem aktivizálták magukat az ajánlószelvény gyűjtési periódusban, az MDF-nek pedig a jelek szerint nem volt megfelelő mennyiségű aktivistája, hogy a rejtőzködő szavazókat becserkéssze. Most Dávid Ibolya hívó szavára azonban bemozdultak és könnyen lehet, hogy ez az akció sorsdöntő lehet az MDF számára.

Ha összegyűlik annyi ajánlószelvény, hogy budapesti listát tudnak állítani, és emellett a megyei listák többsége is meglesz, akkor az MDF nagyon valószínű, hogy bekerül a Parlamentbe. Attól a pillanattól kezdve, hogy a párt bejelenti: megvannak a cédulák, ugyanis egy új szakasz kezdődhet a kampányban. A rosszul kommunikált szövetségi politika, a belső botrányok és a kommunikációs bakik (videók a honlapon) után Bokros Lajosé lehet a főszerep és megfelelő stratégiával és kommunikációs akciótervvel vissza lehet hozni az "elveszett meccset". Ehhez természetesen hozzájárul a jelenlegi politikai klíma is, de a neokon gazdaságpolitikának, Bokros Lajos szakértelmének és Dávid Ibolya harcának van 5-10 százaléknyi szavazótábora Magyarországon, és ezt még Retkes Attila se tudja elrontani.

Az LMP kampánya eddig szordínó módban futott. Megírtuk, hogy arc nélkül, ügy nélkül nehéz lesz átlépni azt a határt, amely a komolyan veendő versenyzőket választja el a futottak még kategóriától.

Most úgy tűnik, a számára kedvező közvéleménykutatási adatok, valamint az, hogy az MDF-et megelőzte a budapesti ajánlószelvény-gyűjtésben, meghozta az LMP kedvét egy kis politikai dirr-durrhoz. Az LMP aktivistái az MFB elé vonultak és felszólították a kormányt, valamint a parlamenti pártokat, hogy tisztázzák viszonyukat a beruházó Grupo Miltonhoz.

Ha jól csinálják, az ügyből saját kis Tocsik botrányuk lehet. Bemutathatják, hogy a mutyiban mindenki benne van - még legfőbb riválisukhoz, az MDF-hez kötődő szálat is találtak.

A Balatonring felépítéséhez, hatékony kommunikációjához azonban az kell, hogy (1) mindenki számára érthetően elmeséljék a sztorit; (2) megalkossák a vele kapcsolatos mémeket - lásd például Nokia-doboz; (3) ismételjék magukat és ne 100 parciális üggyel foglalkozzanak, hanem 1 hangsúlyossal; (4) ne aludjanak sokat a kampány hátralévő részében.

Soha ilyen kedvező feltételei nem voltak még annak, hogy az LMP betöltse azt a vákumot, amely az SZDSZ szétesésével, az MSZP kisgazdásodásával és az MDF belső küzdelmeinek kiéleződésével a centrumban keletkezett. A kampány hátralévő részében óriási lesz a küzdelem ezekért a városi balközép szavazókért - például a párton belüli térhódítás mellett Gyurcsány Ferenc Chartás évértékelője is valószínűleg ide fog lőni. Ha az LMP jó ritmusban, proaktívan tudja a Balatonringet kommunikálni (+ megfelelő számú területi listát is tud állítani), komoly esélye nyílik a parlamentbe kerülésre.

Érdekes színfoltot képvisel a közösségi médiában az SZDSZ Retkes Attila vezette maradéka. A Facebookos aktivitásuk már hónapok óta a súlyos depresszió jegyeit mutatja. Az idei év bejegyzéseit átnézve, (a kötelező médiaszereplés-ajánlók, és interjú-linkek mellett) leginkább a rendszerváltás körüli éveket felidéző archív felvételeket találunk. „Négyigenes” népszavazás, „van, aki szabadon szereti” „köszönjük, elnökúr” – sorjáznak a történelemleckék. A retrós vonulatot időnként gyászjelentések, temetési meghívók törik meg. A kegyelemdöfést pedig Haraszti Miklós, Konrád György, Kőszeg Ferenc és Rajk László múltidéző felhívása adja meg: Demszky Gábor utolsó március 15-i beszédére hívják az érdeklődőket.

Ennyire megöregedett volna a párt, amelynek kommunikációja az elmúlt években rendre kreatív és fiatalos színfoltjai volt a kampánynak? Lehet, hogy a kezdetek lelkesítő pillanatainak felidézésével korábbi törzsszavazóikat próbálják felrázni, de az összhatás annyira depressziós, hogy a maradék lelkesedést is képes kiölni bárkiből. Ilyen, amikor egy párt nem az analitikus díványán, hanem a nyilvánosságban emlékszik a hajdan volt szebb időkre. Ami pedig alapvető hiba: öreges, de nagyon. Lehet, hogy a fiatalok megszólítását az MDF feladatának tekintik?
 

2006-ban sokan, sokszor rámutattak, hogy minden korábbinál inkább a személyek küzdelméről, párbajáról szól a kampány. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor néztek farkasszemet szinte minden utcasarkon, különböző nagyításokban.

Most jól észrevehető, hogy a Fidesz eggyel hátrébb húzta Orbánt, nem kockáztatva, hogy a személy elutasítottsági indexe mozgósítsa az ellenoldalt, akik jelentős része „változást” akar, és nem feltétlenül Orbán Viktort.  Az MSZP ezzel szemben kültéri és immár videó-felületein személyközpontú kampányba kezdett. Az egyéni jelöltek mellett Mesterházy Attila előtérbe állítása feltűnő.

Ez önmagában érthető, ha arra gondolunk, hogy a fiatal politikus név-ismertségét a mélyből kell felhozni száz százalékra a választásig. Annál érdekesebb a plakátok üzenete: új jelölt, új program. Nem találunk markáns, a jövőre vonatkozó állítást, a jelölt és a párt programjának pozicionálása kimerül abban, hogy „új”. Az MSZP ezzel is igyekszik elhatárolódni az elmúlt évektől (Fideszül: a Gyurcsány-korszaktól). Csakhogy ez a legfrissebb megújulás a bizonytalanság, a felelősség alól való kibújás benyomását kelti, miközben a másik oldalon Orbán Viktor 17-20 éve megkérdőjelezhetetlen vezető, a megtestesült stabilitás és állandóság. A gazdasági válság közepén a választóknak feltehetően inkább az erős, tapasztalt vezető cselekvőképessége a szimpatikus.

Mesterházy és a program újdonságának hangsúlyozása viszont kiválóan alkalmas az ellenzéki MSZP helyének kijelölésére a következő ciklusra. Feloldja azt az ellentmondást, ami az elmúlt évek reform-kánonja, és a várhatóan kemény, „az emberek problémáira érzékeny” ellenzéki szerep között feszül. Az elemzők által többnyire klasszikus baloldalinak titulált program tartalmát tekintve tovább erősödik ez a benyomás. A szocialisták kampánya legalább annyira szól a következő négy évnek, mint az április megmérettetésnek.

Mennyire illik ebbe a képbe Mesterházy legújabb, igényesen összerakott, animációs elemekkel is játszó videó-spotja? Kevéssé. A film az MSZP béketeremtő, megosztottságot elítélő karakterét domborítja ki. Hangsúlyozza, a korai MDF-től ismerős „csendes többség” érzetének megteremtésével (többen vagyunk, mint gondolná), így lelkesítve a törzsszavazókat, és megszólítva a kispártokra szavazást fontolgatókat. A béke és összetartozás középpontba állításával az MSZP valószínűleg Fidesz-ellenes népfront-politikát hirdet: az MDF-SZDSZ és az LMP szavazóinak is üzen.

Hogy a kampány hátralévő részében melyik irány kerekedik felül az MSZP ön-pozicionálásában – a markáns baloldali üzenetek, vagy a könnyű azonosulást kínáló béketeremtő imázs – az nyilván még sok tényezőtől függ. Például, hogy melyik kispártnak sikerül jelölteket és országos listát állítania.

Mentegetőzéssel kell kezdenünk a posztot: már megint a kispártok egyikével foglalkozunk. Úgy tűnik azonban, hogy mind ATL mind BTL fronton itt van a legnagyobb nyüzsgés. Bár az MDF legújabb óriásplakát szériáját látva úgy tűnik, a verseny arról szól, ki tud minél kisebb mikroszegmenst megszólítani. Most mindenesetre az asszisztensek, a jogászok és sajtóreferensek is megkapják a magukét.

A sorozat tipikusan az a fajta, amelyik egy brainstorming alkalmával bődületes ötletnek tűnt, amikor azonban kiragasztják, már annál halványabb. Mivel a párt eddig is a konzervatív eszme sokszínű támogatottságára utalt, nyilván rákerültek a szokásos, Magyarországot lefedő bélyegkép portrék, lapozzunk is. A republikánus gondolat továbbépítését elviekben jól szolgálhatja a „Mindenki hozzáad Magyarországhoz” szlogen (magyarázat ITT), bár kérdés, hogy a kampány jelen szakaszában még mindig arról kell-e beszélni, milyen sokan állhatnak mögöttünk, vagy el kellene mondani, hogy mit kívánunk tenni.

Az még érthető, hogy a párt kitart a koncepció mellett, hogy saját tagságát, szimpatizánsait szerepeltesse a kommunikációs anyagokon, most tovább is lépnek, és munkájuk, hadd ne mondjuk, hivatásuk szerint is megmutatja őket. A magyar politikában valamiért óriási hagyománya van annak, hogy a hajdani hivatásrendiség szellemében valós vagy vélt társadalmi csoportoknak úgy üzennek, hogy, ha azok nem léteznek, majd az üzenetek megteremtik őket. És itt érezzük, hogy ez a kampányelem is könnyen félremehet. Nem azt várjuk egy magát az egyetlen igazi konzervatív erőként pozicionáló párttól, hogy a gyári munkásokhoz szóljon, de azért a jelenleginél szélesebb merítés talán nem ártott volna. A korábbi sorozatból már ismert fiúk és lányok most egyetemi hallgatóként, asszisztensként (?) és sajtóreferensként köszönnek vissza. Látjuk, amint az országot járó, egyébként leterhelt, de kampányidőszakban plakátokat nézegető sajtóreferensek felkiáltanak: végre valaki hozzánk is szól!

A plakáton szereplő figurák egyike Bokros Lajos, a sokszínű miniszterelnök-jelölt, akinek számos erénye közül most a munkahelyteremtés kapott fókuszt, nyilván az ötletelésen ez tűnt lényegesnek, munkahelyből sosincs elég. Dávid Ibolya nem a párt vízióval megáldott, erős kézzel rendelkező elnökeként áll csatasorba, hanem mezei jogászként erősíti az ország csapatát. Kíváncsiak lennénk egy szavazásra, hogy vajon az ország nyilvánossága Dávid Ibolyát, Morvai Krisztinát vagy Schiffer Andrást tartja-e kiválóbb jogásznak? Áprilisban eldől.

Az idei választási kampány a Jobbik szenzációs erősödéséről szól. Úgy tűnik, a radikális pártnak sikerül magához csalogatnia az elmúlt években kiábrándult, magukat a jelenlegi politikai-gazdasági rendszer veszteseinek érző szavazókat. Működik a rendteremtés ígérete, amelyben központi szerepet játszik a magyarországi cigányság megregulázása, illetve a korrupt politikai elit elszámoltatása.

Mennyire árthat ennek a lendületnek a napokban kipattant ügy, amely szerint egyes Jobbikos politikusok összefüggésbe hozhatók a Magyarok Nyilai terrorszervezet tevékenységével? Hány szavazót riaszthat el a párt nagyasszonyának, Morvai Krisztinának nyílt kiállása Budaházy György mellett, aki egyes sajtóhírek szerint a terrorszervezet katonai vezetője volt?

Véleményünk szerint az ügy hatása a párt támogatottságára nagyban összefügghet azzal, hogy a témát hogyan dolgozza fel a kereskedelmi és bulvármédia, illetve a többi politikai erő mennyire intenzíven foglalkozik majd vele.

A kereskedelmi és bulvármédia azért fontos, mert a Jobbik vidéki, kistelepülési jelentős támogatóbázisának médiafogyasztása elsősorban az országos kereskedelmi televíziókra, rádiókra, esetleg egy-egy bulvárlapra vagy a megyei napilapra korlátozódik. Ha ezek az orgánumok folyamatosan napirenden tartják a témát, és vezető hírként számolnak be a Jobbik esetleges terrorista kapcsolatairól, az alaposan elbizonytalaníthatja a közönséget. Úgy tűnik, hogy a kereskedelmi televíziókat foglalkoztatja az ügy, hiszen pont az RTL Klubon került nyilvánosságra az a videófelvétel, amely a Jobbik érintettségére utal.

A keddi híradóban is kiemelt helyen foglalkozott a témával a csatorna, amelyben a párt alelnöke, Novák Előd sajátos mondatait vágták be a bicskei elnökkel kapcsolatban: „Ha ilyen ügyben közreműködött volna, akkor lebukás esetén a betyárbecsület alapján ő maga lemondana a tagságáról, hiszen nyilvánvalóan ezt a Jobbikkal nem lehet összemosni, még ha egy tagja is követte el”. Senkinek sem kell magyarázni, hogy ez nem éppen a megdöbbenés hangja afölött, hogy egyik tagjuk lehet, hogy terrorista. Sokkal inkább azt üzeni: mit lehet tenni, lebukott a srác, de ha már ilyen béna volt, legalább minket ne keverjen bele.

A pártok közül az MSZP reagált leghamarabb az esetre. A párt igyekszik biztosra menni. Az egyelőre nem bizonyítottan érintett kishal helyett (bicskei elnök) Morvai Krisztinát veszik célba, aki bizonyítottan támogatta kampányában Budaházy Györgyöt.

Idézet Morvai Krisztinától:

"Én bármit pártolnék, amit ő szeretne, mert azt gondolom, hogy egy remek szabadságharcosról van szó. Egy elnyomott nemzet életében egy ilyen ember, mint Budaházy, egy kincs és bármilyen formában venne ő részt a továbbiakban a közügyek intézésében, a politizálásban és a magyar nemzet vezetésében, az a magyar nemzetnek jót tenne.”

A Jobbik és Budaházy kapcsolatára helyezte a hangsúlyt az MDF is, aki a szoclib szavazók körében igencsak népszerű Debreczeni Józsefre osztotta az ügyet. A Jobbik és Budaházy kapcsolatát nem nehéz bizonyítani, ha Budaházy tevékenyen részt vett a terrorcselekményekben, akkor azzal a Jobbikot is folyamatosan támadni lehet.

Izgalmas, hogy mit kezd a Fidesz a témával. Az ő pozíciójukat is egyre jobban veszélyeztető Jobbikot most egy olyan ügy kapcsán lehetne támadni, amely segíthet abban, hogy a Fidesz mellé álljanak a két párt között hezitáló, a radikális szavakat kedvelő, de a terrorizmust elítélő szavazók. Sőt, a jelenlegi vaskos Jobbik táborból is szerezhetnének szimpatizánsokat, akiket elijeszthet a Jobbiktól a terrorista történet.

A Fidesz egyelőre azonban nem támadja a Jobbikot. Orbán Viktor tegnapi nyilatkozata szerint az emberek a rossz kormányzás miatt fordultak a radikalizmus felé. Elképzelhető, hogy a kormányzásra készülő párt kivár, hogy milyen irányba halad majd az ügy, mennyi bizonyíték áll majd rendelkezésre.

Ha tényleg bebizonyosodik a bicskei elnök érintettsége és Budaházy szerepe is bizonyítottá válik, akkor azonban muszáj lesz a Fidesznek is lépnie, mert ha nem teszi, akkor kiteszi magát az MSZP támadásának. A szocialisták már most is azt vetítik előre, hogy nem hihető, hogy a két párt nem fog együttműködni a Parlamentben vagy a Fővárosi Közgyűlésben. A Fidesznek nem kell elhatárolódnia egy radikális párttól, de el kell határolódnia a demokratikus intézményrendszert támadó, terroristaszervezetekkel együttműködő szervezettől. Ha a Jobbik csak az előbbi, akkor tekintettel lehet lenni a radikális szavazók érzelmeire, ha az utóbbi, akkor egy demokratikus párt már nem mérlegelhet.

Nem becsüli túl támogatottságát és híveik mozgósítási lehetőségeit az MSZP. Március 15-én nagygyűlésüket ugyanis a Pilvax közben rendezik meg, ahol már 500-1000 fő is komoly tömegnek tűnhet. A szocialistáknak utoljára 2006-ban a sikerei csúcsán álló Gyurcsány Ferenc tudott garantálni tömeget, jelenlegi támogatottságuk mellett kockázatos lépés megrendezni egy ilyen eseményt. A Fidesz ezzel szemben az Erzsébet hídnál gyűlik össze a nemzeti ünnepen, ahol minden bizonnyal többen lesznek, mint a szocialisták. Abban biztosak lehetünk, hogy az MSZP  nem igazán kerülheti el majd az esti hírműsorokban az összehasonlítást a résztvevők számát illetően, már csak a  helyszínek közelsége miatt sem.

Felmerül a kérdés, miért megy egyáltalán az utcára az MSZP? Miért hívják nagygyűlésnek az eseményt, ha tisztában vannak azzal, hogy nem lehet túlságosan sikeres? Az okok között a nagypártiság látszatának megőrzése  a legfontosabb. A szervezők bízhatnak abban, hogy néhány jóarcú szimpatizáns bevágása a gyűlésről a tudósításokban hozzásegítheti a párt szavazóit egy kis lelki támogatáshoz. A rendezvény arra is alkalmas, hogy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltként ünnepi, államférfihez méltó beszédet mondjon, amellyel legalább ő is ott lehet néhány másodpercre az esti híradóban a várhatóan hatalmas tömeg előtt szónokoló Orbán Viktor mellett. Ráadásul az is tény, hogy a szocialisták nagyot nem bukhatnak a rendezvénnyel, hiszen az alacsony várakozások miatt csak kellemes csalódást okozhat a párt. A szocialistákba meg amúgy is mindennap belerúgnak, maximum 15-én majd a rendezvényükön élcelődik a média.

Két hete a Szólás szabadsága című műsorban az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergő még azt állította, hogy a vártnál jobban megy a kopogtatócédula gyűjtés a pártnak és az egyéni körzetek túlnyomó többségében állva maradnak az LMP jelöltjei. Ehhez képest Jávor Benedek ügyvivő tegnapi sajtótájékoztatóján már kevésbé volt bizakodó, hiszen reálisan 100 körzetben lát esélyt arra, hogy az LMP egyéni jelölttel is jelen legyen. Ez a körzetek kb. 57 százaléka, amely azért messze van a túlnyomó többségtől. Még kevésbé biztató az LMP drukkerek számára, hogy jelenleg mindössze ennek egytizede van meg, azaz 10-12 körzetben gyűlt össze a 750 cédula.

A párt őszintesége a támogatottságuk mértékéről rendkívül szimpatikus, Jávor nem beszélt félre, hanem korrekten tájékoztatott. Más kérdés, hogy politikai marketing szempontból ez mennyire hatékony, hiszen muszáj lenne erőt mutatnia a pártnak. Fontos lenne, hogy potenciális támogatóik lássák: érdemes odaadni a kopogtatócédulát, érdemes a pártra szavazni, mert nem lesz elveszett szavazat voksuk.

Az LMP-vel szemben legfőbb vetélytársa, az MDF nem fél nagyot mondani. Bokros Lajos vasárnap úgy nyilatkozott, hogy ezen a héten az MDF összes egyéni jelöltjének meglesz a 750 kopogtatócédulája. Kíváncsian várjuk, ha tényleg így van, akkor az MDF hatalmas versenyelőnyre tesz szert az LMP-vel szemben.

Azok a fránya elveszett szavazatok. Minden, a parlamenti bejutásért küzdő kis pártnak ez a keresztje. A szavazók ugyanis nem szeretnék, ha szavazatuk nem érne semmit, és hiába zarándokolnának a fülkékhez.

A kampány kezdetekor úgy tűnt, most kevésbé lesz hangsúlyos üzenet az elveszett szavazatok ügye. Adott volt ugyanis egy erőteljes, biztos Fidesz győzelem, amelynek mértéke annyira nem izgatta az MSZP-ben és az SZDSZ-ben csalódott vagy középpárti szavazókat, akik az LMP-re vagy az MDF-re kívántak voksolni. Ijesztgetett a balliberális sajtó néhány harcosa a Fidesz esetleges kétharmados többségének súlyos következményeivel, ez azonban nem érintette annyira érzékenyen a kockázatos szavazásra vállalkozókat, hiszen a szocialistákat nem sajnálták, a Fidesztől meg nem féltek.

A Jobbik izmosodása azonban új megvilágításba helyezte az eseményeket. Most már nem arról van szó, hogy mennyire nyer a Fidesz, és ennek következményeként mennyire zsugorodik össze az MSZP. Most már arról szól a választás, hogy mennyire tud megerősödni a radikális jobboldal, a szalonképtelen politikai akcióktól sem megriadó Jobbik. Az áprilisi szavazás után mennyire zárja magát karanténba Magyarország, hiszen a nyugati közvélemény, a befektetők számára egy 15-20-25 százalékos Jobbik eredmény komoly jelzésértékkel bír. A potenciális MDF és LMP szavazók így új dilemmával néznek szembe. Megkockáztatják-e azt, hogy olyan kis pártra szavaznak, amelynek bejutási esélyei messze nem biztosak, amikor a Jobbik ennyire meghatározó politikai erő lehet?

Különösen erőteljes lehet ez a dilemma, ha a két kis párt szavazótáborának összetételét vizsgáljuk meg. Az LMP-nél ott vannak az inkább ballib, zöld elkötelezettségű fiatalok, akiknek szimpatikus a párt szociális elkötelezettsége, radikalizmus ellenessége, ők valószínűleg nagyon utálják a Jobbikot. Az MDF-nél ott vannak a szabad piac és Bokros Lajos gazdasági szakértelmének hívei meg az idősebb egykori SZDSZ szavazók, akik rápillantva a Jobbik gazdaságpolitikai elképzeléseire, szintén a szívükhöz kapnak. Könnyen lehet, hogy ez a dilemma majd az utolsó pillanatban arra ösztökéli őket, hogy ne kockáztassanak és a biztos bejutó számukra is szalonképes MSZP-re vagy Fideszre szavazzanak, még ha befogott orral is.

Az MDF-nek és az LMP-nek most elsősorban annak a bizonyítása segíthet, hogy biztos bejutók lesznek áprilisban. Mindkét pártnak vannak már olyan közvéleménykutatási eredményei, amelyek ezt támasztják alá, igaz ezek kizárólag kisebb, a nagy többség számára kevésbé megbízható, többnyire kisebb mintával dolgozó cégektől származnak. A nagy közvéleménykutatók, így a Tárki, a Szonda vagy a Medián egyelőre távol látja őket a Parlamenttől. A jó adatok mellett a sikeres kopogtatócédula gyűjtés hozhatná meg szavazóik önbizalmát, muszáj lenne mindkét pártnak minden körzetben jelöltet indítania, hogy komolyan vegyék őket. Egyelőre azonban a kopogtatócédulák ügyében is nagy a bizonytalanság, hiszen sok olyan elemzés is napvilágot látott, amelyek szerint elképzelhető, hogy az MDF és az LMP nem lesz képes országos listát állítani.

Az elmúlt hetekben számos zűrös hátterű, részben állami támogatással megvalósuló beruházás foglalkoztatta a médiát. A pátyi lakópark-golfcentrum, a sávolyi Balatonring vagy legutóbbi példaként az egri forrásüzem bérbeadása körüli botránynak a közös tulajdonsága, hogy a média tálalása szerint a Fidesz és az MSZP mutyizása áll a háttérben. A beruházásokról megjelent cikkek arról számolnak be, hogy a két politikai ellenfél a háttérben egyet tud érteni akkor, amikor egy-egy kétes beruházás esetében ők is profitálnak az üzletből.

Az egyre jobban erősödő Jobbiknak nagyon jól jöhetnek ezek a nyilvánosságban megjelenő információk. Ezekre a hírekre ugyanis fel lehet építeni azt az üzenetet, hogy a jelenlegi politikai elit (így a kormányzó pártok kétes ügyleteit folyamatosan támadó és elszámoltatást ígérő Fidesz is) romlott és korrupt, és a helyzet radikális megváltoztatására csak a Jobbik jelenthet megoldást.

Az MDF a nyilvánosságnak, illetve nem a nyilvánosságnak szánt testimony videóin röhög az egész ország. A megszólaló jelöltek ugyanis nem igazán támasztják alá a Magyar Demokrata Fórum központi kampányszlogenjét „Új MDF – A minőség”-et. A párt kampányfőnöke, Somogyi Zoltán az elmúlt napokban nem csoda, hogy folyamatos magyarázkodásra kényszerült. Somogyi Zoltán krízis kommunikációjának két központi eleme volt: 1. Tisztességtelen dolog másokat kigúnyolni és az majd visszaüt a gúnyolódókra 2. Feltételezi, hogy a többi párt jelöltjei is hasonló minőséget képviselnek, és nem is mernek így a nyilvánosság elé állni, mint azt az MDF tette. Az első érvelés még valamennyire működhet, főleg úgy, hogy Somogyi nagyon helyesen rámutat a videó leggyengébb pontjára: az összevágott anyagba ugyanis bekerült egy korábbi MDF eseményen készült álriporter interjú (talán az Index készítette anno), amelyben egy láthatóan beszédhibás és talán kisebb fogyatékkal is élő a megszólaló.  A második érvelés azonban több okból sem szerencsés. Egyrészt az MDF központi üzenete, hogy ők jobb minőségű politikát képviselnek, mint versenytársaik, azaz a jelöltjeiktől is ugyanaz elvárható lenne. Másrészt a közvéleménynek ezzel kapcsolatban azért más a tapasztalata. A nyilvánosságban megjelenő egyéni körzetet megnyerő vagy ott induló politikusok szerepléseik során összehasonlítatlanul jobb minőséget képviselnek. De ne csak a komoly rutinnal rendelkező Fidesz és MSZP jelölteket nézzük, hiszen, ha végignézünk az LMP jelöltjein azt látjuk: többségük diplomás vagy egyetemre járó értelmiségi. Igaz, hogy nem beszélnek, de a képek alapján lényegesen kedvezőbb benyomást keltenek, mint az MDF videókon látott jelöltek.

Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy az MDF-nek nem lehetett könnyű jelölteket találni egy olyan megmérettetésre, amelynek biztos bukás a vége. A kérdés csak az, ha a pártvezetés tudatában volt annak, hogy jelöltjeik nem ütik meg azt a felkészültségi szintet, amellyel sikeres kampányszerepléseket tudnak produkálni, akkor miért kellett őket oda dobni a nyilvánosságnak? Azt értjük, hogy volt egy koncepció, hogy „csináljuk meg azt, mint a toryk”, de ha nincs hozzá ember, akkor ezt a koncepciót el kellett volna dobni. A másik lehetőség az lett volna, hogy időt, energiát és pénzt nem sajnálva kiválasztanak 15-20 jelöltet, akit profin felkészítenek és profin megszerkesztett és megvágott anyagon keresztül bemutatnak a közönségnek.

Az incidens után nagyon nehéz dolga lesz az MDF-nek. Egyrészt a nyilvánosságban el kell hitetni azt, hogy az MDF egy minőségi választás. Másrészt kommunikálni kell a jelöltekkel, akik most úgy érzik, hogy felkészületlenül kiszolgáltatták őket a nyilvánosságnak. Somogyi morális érvelése ugyanis, hogy tisztességtelen nevetni a jelölteken, felvet egy újabb morális kérdést. Hogyan lehet értékelni azokat, akik zöld utat adtak ezeknek a felvételeknek?  Mennyire tisztességes felkészületlen, a média működését nem ismerő embereket arra bíztatni, hogy adják magukat „oszt jó lesz nektek”.. ?

A magyar közélet búvópatakként előkerülő kérdése, hogy melyik párt mennyit költ a kampányra és az elköltött összeg vajon meghaladja-e a hivatalosan megengedett limitet.

Kevés szó esik azonban arról, hogy valójában mennyit számít a ténylegesen elköltött pénz – azaz a kérdést leegyszerűsítve: megvásárolható-e egy választási eredmény?

A rendelkezésre álló pénz és a hatékonyság összefüggésről kevés empirikus adatunk van. Annál is nehezzebb ennek a hazai feltárása, mert a pártok kampányköltéseiről csak becslések vannak.

Az USA-ban más a helyzet: az ottani „fund raisingnek” köszönhetően a pénzmozgás áttekinthetőbb és bár az merőben eltér a magyar gyakorlattól, némi tanulsággal azért szolgálhat.

A Freakonomics című könyvben (az egyik szerző Steven D. Levitt, főként az ő tanulmányaira épül a politikai kampányokkal kapcsolatos rész) ismertetett eszmefuttatás szerint az a közkeletű népi bölcsesség, hogy több pénz több szavazatot hoz, a számok alapján igaz: nagyobb valószínűséggel nyeri a kampányt az, akinek több pénze van. (Igaz, vannak ellenpéldák is: Thomas Golisano például, aki magánvagyonából 93 millió dollárt szórt szét három new yorki kormányzói kampány alatt, szerény eredményekkel.)

Két tényező együttjárása azonban nem feltételez okozati kapcsolatot. Annál is inkább, mert a könyv érvelése szerint (ami a legtöbb témában meggyőző, bestseller is lett) általában vagy annak a jelöltnek adnak az emberek pénzt, akit nyertes pozícióban látnak, vagy annak, akinek szoros versenyben esélye lehet a győzelemre. Így éppen azért lehet sok pénzük a jelölteknek, mert nyertes pozícióban vannak és nem azért nyernek, mert sok pénzük van.

Ezt alátámasztandó megnéztek néhány olyan választást (a kutatónak ugye ebben a témában nincs lehetősége a változók laboratóriumi elrendezésére), ahol ugyanazok a helyi jelöltek indultak egymással szemben, az egyedüli különbség az elköltött pénz nagysága volt.

Az eredmény: ALIG számít, hogy ki mennyit költ a kampányra. Ha a nyertes megfelezi (!) kampányköltségvetését, akkor is csak a szavazatok 1 százalékát veszti el, fordítva pedig: ha a vesztes meg is duplázza költségvetését, akkor is csak 1 százalékkal jobb eredményt tud elérni. Tehát: a lényeg az, hogy ki vagy (mennyire vagy megnyerő személyiség a választók számára), a többi érdektelen.

Miközben észrevehetjük a következtetés mélyen demokratikus szellemét, állapítsuk meg: bizonyára itthon mindez másként működik, meg országos választás esetén szintén más pályán játszanak a pártok és nyilván van egy alapvonal, amit azért érdemes megugrani (vö. „láthatónak kell lenni”). De mégis: a Freakonomics elemzése fontos figyelmeztetés arra, hogy a politikában ritkán működik a szimpla könyvelői szemlélet.

(Akit esetleg a szerzők részletesebb elemzése is érdekel, megadják a tanulmányaik elérhetőségét: Steven D. Levitt, “Using Repeat Challengers to Estimate the Effect of Campaign Spending on Election Outcomes in the U.S. House,” Journal of Political Economy, August 1994, pp. 777–98; Steven D. Levitt, “Congressional Campaign Finance Reform,” Journal of Economic Perspectives 9 (1995), pp. 183–93; and Steven D. Levitt and James M. Snyder Jr., “The Impact of Federal Spending on House Election Outcomes,” Journal of Political Economy 105, no. 1 (1997), pp. 30–53.)

Konkrétumok, na végre! – mondhatnánk az MSZP új választási programja láttán. Az MSZP-nek van elképzelése az ország és lakói jövőjéről, tudja, mit, s hogyan kell tenni. Lesz 200 milliárd az ország modernizálására, s a nagyobb konfliktusok feloldására. Kifejezetten megnyugtató, hogy a nyugdíjasok és a nyugdíj előtt állók ennek alapján nagyobb bizalommal tekinthetnek a jövő elé. Melegséggel tölti el szívünket, hogy az MSZP tudja, sőt konkrétan meg is nevezi, milyen intézkedésekkel lehet munkahelyeket teremteni, s azokat meg is tartatni. Végre magyarul kimondta valaki, hogy a cigányság integrációjához milyen lépések reálisak s kívánatosak. A sor folytatható, s sok-sok fontos, sürgős intézkedés terve olvasható ki az MSZP programjából. De és akkor mi van? – kérdezhetnénk vissza.

„Mi nem ígérünk, vállalunk!” – mondja az MSZP miniszterelnök jelöltje a program bevezetőjében. Ezt a mondatot azonban már többször hallottuk. Hallottuk 8 éve, amikor Medgyessy Péter sajnos be is váltotta asz irreális ígéreteit, romba döntve ezzel jó pár évre a nemzetgazdaságot. Majd hallottuk ezt Gyurcsány Ferenctől 2004-ben és 2006-ban. Ne legyünk igazságtalanok, hogy semmi nem történt volna az elmúlt 8 évben, csak sajnos nem elég. Az elért eredményeket pedig elhomályosítják a meg nem történt dolgok, a balhék, a bénázások, az „ússzuk meg a kormányzást” jól érzékelhető mentalitása. Vagyis nagyon derék, hogy az MSZP most végre konkrét tervekkel és programmal áll elő – bár már látnánk, van-e ilyesmi a Fidesz háza táján is, csak sajnos ezt nem fogják nekik elhinni. Az MSZP most úgy viselkedik, mintha köze nem lenne az elmúlt évekhez, s óriási vehemenciával sorolja a meg nem oldott (de majd most megoldja) feladatokat. Hölgyeim és Uraim, túl késő. Ez a hajó elment. Mindez jelenthet persze pozitívumokat is az MSZP és az ország számára. Az MSZP végre megújulhat, újrafogalmazhatja magát egy modern, európai baloldali pártként, s kemény ellenzékként működhet a szegények, az elesettek, a társadalmi igazságosságból kirekesztettek élő lelkiismereteként, politikai képviseletet nyújtva az érintetteknek. A jövendő kormány mozgástere pedig elég szűk lesz, így amennyiben az MSZP programpontjai között vannak jó és alkalmazható tételek, ezekből remélhetőleg az új kormány csemegézni fog.